Health related quality of life and satisfaction with care of stroke patients in Budapest: A substudy of the EuroHOPE project

Background Disadvantaged socioeconomic status is associated with higher stroke incidence and mortality, and higher readmission rate. We aimed to assess the effect of socioeconomic factors on case fatality, health related quality of life (HRQoL), and satisfaction with care of stroke survivors in the framework of the European Health Care Outcomes, Performance and Efficiency (EuroHOPE) study in Hungary, one of the leading countries regarding stroke mortality. Methods We evaluated 200 consecutive patients admitted for first-ever ischemic stroke in a single center and performed a follow-up at 3 months after stroke. We recorded pre- and post-stroke socioeconomic factors, and assessed case fatality, HRQoL and patient satisfaction with the care received. Stroke severity at onset was scored by the National Institutes of Health Stroke scale (NIHSS), disability at discharge from acute care was evaluated by the modified Rankin Score (mRS). To evaluate HRQoL and patient satisfaction with care we used the EQ-5D-5L, 15D and EORTC IN PATSAT 32 questionnaires. Results At 3 months after stroke the odds of death was significantly increased by stroke severity (NIHSS, OR = 1.209, 95%CI: 1.125–1.299, p<0.001) and age (OR = 1.045, 95%CI: 1.003–1.089, p = 0.038). In a multiple linear regression model, independent predictors of HRQoL were age, disability at discharge, satisfaction with care, type of social dwelling after stroke, length of acute hospital stay and rehospitalization. Satisfaction with care was influenced negatively by stroke severity (Coef. = -1.111, 95%C.I.: -2.159- -0.062, p = 0.040), and positively by having had thrombolysis (Coef. = 25.635, 95%C.I.: 5.212–46.058, p = 0.016) and better HRQoL (Coef. = 22.858, 95%C.I.: 6.007–39.708, p = 0.009). Conclusion In addition to age, disability, and satisfaction with care, length of hospital stay and type of social dwelling after stroke also predicted HRQoL. Long-term outcome after stroke could be improved by reducing time spent in hospital, i.e. by developing home care rehabilitation facilities thus reducing the need for readmission to inpatient care

Az orális levodopakezelés jellegzetességei előrehaladott Parkinson-kórban a marosvásárhelyi neurológiai klinikák tapasztalatában = Characteristics of levodopa treatment in advanced Parkinson’s disease in the experiences of the neurology clinics of Târgu Mureș, Romania

Absztrakt: Bevezetés: A Parkinson-kór előrehaladásával jelentkező motoros, illetve nem motoros komplikációk jelentősen rontják a Parkinson-kóros betegek életminőségét, behatárolják a terápiás lehetőségeket. Nincs egyértelműen meghatározva az „előrehaladott” Parkinson-kór, sem az invazív terápiák bevezetésének optimális pillanata. Kevés irodalmi adat vonatkozik arra, hogy a mindennapi klinikai gyakorlatban alkalmazott levodopaadagok felső határai hogyan alakulnak előrehaladott Parkinson-kórban, illetve az egyes eszközös terápiák elérhetősége hogyan befolyásolja ezeket. Célkitűzés: A szubsztitúciós terápia elemzése előrehaladott Parkinson-kórban. Módszer: Retrospektív tanulmányunkban 2011. június 1. és 2017. május 31. között minden olyan, Parkinson-kórral kezelt beteget megvizsgáltunk, aki legalább napi 2 óra off állapotról számolt be, dyskinesisekkel vagy ezek nélkül, és legalább napi négyszer kapott különböző kombinációkban levodopát. Elemeztük a levodopaterápia sajátosságait az eszközös, illetve a további konzervatív kezelésre javasolt betegcsoportoknál. Eredmények: Előrehaladott Parkinson-kórt állapítottunk meg 311 betegnél, közülük 125-nél véltük indokoltnak valamilyen eszközös terápia elkezdését, míg 42-nél a levodopa dózisának emelését. Az eszközös kezelésre javasolt betegcsoport és a konzervatív kezelést folytató betegcsoport között különbségek voltak a betegség fennállása, a levodopa átlagadagja és adagolási frekvenciája tekintetében. A 107 levodopa-karbidopa intestinalis gélre tesztelt betegnél az adagolási frekvencia és a levodopa-átlagadagok magasabbak voltak. Következtetés: A vizsgált periódusban előrehaladott Parkinson-kórban az irodalmi adatokhoz viszonyítva kisebb levodopaadagokat találtunk, a kombináció adjuváns terápiával viszont gyakoribb. Előrehaladott Parkinson-kórban érdemes az eszközös terápiát mérlegelni, ha a napi átlagos levodopaadag legalább 750–1000 mg, minimum ötszöri adagolásra elosztva, és kombinált terápia ellenére az életminőséget jelentősen csökkentő motoros komplikációk jelentkeznek. Ezeket a betegeket erre szakosodott központokban multidiszciplináris csapat közreműködésével kell tesztelni, és a legjobb döntést meghozni a további teendőket illetően. Orv Hetil. 2019; 160(17): 662–669. | Abstract: Introduction: The motor and non-motor complications of Parkinson’s disease impair the patients’ quality of life and limit therapeutical options. There are no clear criteria for ‘advanced’ Parkinson’s disease or for the optimal moment for invasive therapies. There is little evidence regarding the upper limits of levodopa doses, and how these may be influenced by the availability of device-aided therapies. Aim: To analyze substitution therapy in patients with advanced Parkinson’s disease. Method: In our retrospective study, we analyzed the data from all patients with advanced Parkinson’s disease hospitalized between 1st June 2011 and 31st May 2017, receiving combined levodopa treatment at least 4×/day, reporting a minimum of 2 hours off periods, with or without dyskinesia. We analyzed levodopa therapy for patients who were recommended either device-aided or conservative therapy. Results: Out of 311 patients with advanced Parkinson’s disease, for 125 we proposed device-aided therapies whereas in 42 patients we increased the levodopa dose. The average levodopa doses and the administration rate were higher for the 107 patients tested for levodopa-carbidopa intestinal gel. Disease duration, mean levodopa doses and frequency of dosing were all higher in patients proposed for device-aided therapies versus patients with continued conservative treatment. Conclusion: Our patients were on lower levodopa doses (compared to literature), but the combinations were used more often. Device-aided therapies should be considered in patients with severe motor complications who receive at least 750–1000 mg levodopa daily, divided minimum 5×/day. These patients need to be tested in specialized centers by multidisciplinary teams in order to make the best decision for further action. Orv Hetil. 2019; 160(17): 662–669

Diabetes, dementia, depresszió, distressz

The number of people living with diabetes continues to rise. Therefore neurologists or other health care practitioners may be increasingly faced with comorbid neuropsychiatric disorders commonly presented by diabetic patients. More recently there has been an increasing research interest not only in the interactions between diabetes and the nervous system, the fine structure and functional changes of the brain, but also in the cognitive aspects of antidiabetic treatments. Patients with both types of diabetes mellitus may show signs of cognitive decline, and depression. Comorbid insomnia, anxiety, and distress may also occur. The bi-directional relationships between all these phenomena as well as their connection with diabetes can lead to further health and quality of life deterioration. Therefore it is important that all practitioners involved in the care of diabetic patients recognize the presence of comorbid neuropsychiatric disturbances early on during the healthcare process. Identifying higher risk patients and early screening could improve the prognosis of diabetes and may prevent complications

Az intestinalis gél bevezetésekor rögzített jellemzők tízéves változásai előrehaladott Parkinson-kóros betegekben

Bevezetés: A Parkinson-kór olyan neurodegeneratív kórkép, melynek tüneti kezelése hatékonyan megoldható, bár a terá- piás ajánlások gyakran szorulnak finomításokra a gyarapodó tapasztalatok birtokában. Célkitűzés: Azt kívántuk elemezni, hogy előrehaladott Parkinson-kóros betegeinknél az időközben megjelent szakértői ajánlások hogyan tükröződtek az intestinalis gél bevezetését megelőző időszakban. Módszer: Retrospektíven vizsgáltuk azokat az azonos szempontok alapján nyert adatokat, amelyek levodopa-karbidopa intestinalis gél kezelésben részesülő betegekre vonatkoztak. A 2011 és 2021 közötti periódust két ötévesre osztottuk fel, mivel az első öt év után fogadták el a klinikai döntéshozatalban az „5-2-1-es szabályt”. Eredmények: A vizsgált időszakban 150 betegnél kezdtük el a levodopa-karbidopa intestinalis gél kezelést. A második periódusban a betegek átlagéletkora alacsonyabb, a diagnózis óta eltelt idő rövidebb volt. Csúcsdózis dyskinesisei (p = 0,02), bifázisos dyskinesisei (p<0,001), hajnali akinesisei (p = 0,02) szignifikánsan kevesebb betegnek voltak a második öt évben. Szintén az utóbbi öt évben kevesebb beteget érintett a megkésett „on” (p = 0,03), a „no on” (p = 0,02) és a „freezing” jelenség (p = 0,01). A Hoehn–Yahr-skála átlagos pontszáma is kisebb volt a második periódusban, míg az MMSE átlagos pontszáma nagyobb volt (p<0,001). A levodopa napi adagjai nagyobbak (p<0,01) voltak a második csoportban, az adagolási frekvencia nem változott jelentősen. Következtetés: Tízéves időszakot vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy a második öt évben szignifikánsan jobb fizikális és kognitív állapotban került sor az előrehaladott Parkinson-kóros betegeknél a levodopa-karbidopa intestinalis gél bevezetésére. A szakértői ajánlásokhoz viszonyítva még mindig súlyosabb klinikai képet tapasztalunk az eszközös kezelés elkezdésekor, de ennek az invazív módszernek már javult az elfogadása mind a betegek, mind az őket alapszinten ellátó családorvosok és területi neurológusok részéről

Management Challenges of Severe, Complex Dyskinesia. Data from a Large Cohort of Patients Treated with Levodopa-Carbidopa Intestinal Gel for Advanced Parkinson’s Disease

Background: In the advanced stages of Parkinson’s disease (APD), complex forms of dyskinesia may severely impair the patient’s quality of life. Objective: In the present study, we aimed to analyze the evolution under LCIG therapy of the most important motor fluctuations and complex disabling dyskinesias, including diphasic dyskinesia. Methods: In this retrospective study, we analyzed the characteristics of patients with APD who had at least 30 min of diphasic dyskinesia (DID) in 3 consecutive days, were considered responders and were treated with LCIG in our clinic. Patients were evaluated before and after PEG and at 6, 12 and 18 months, when the changes in the therapy were recorded, and they completed a 7-point Global Patient Impression of Improvement (PGI-I) scale. Results: Forty patients fulfilled the inclusion criteria—out of which, 34 performed all visits. There was a substantial difference between the calculated and real LCIG (1232 ± 337 mg vs. 1823 ± 728 mg). The motor fluctuations and most dyskinesias improved significantly after starting LCIG, but an increasing number of patients needed longer daily administrations of LCIG (24 instead of 16 h). Conclusions: Patients with APD with complex dyskinesias must be tested in dedicated hospitals, and they need a special therapeutic approach. The properly adapted LCIG treatment regarding the dose and time of administration completed with well-selected add-on medication should offer improvement for patients who want to or can only choose this DAT vs. others